Cégismetető

A Kunság Népe Mezőgazdasági Zrt. Kunhegyes városában található, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, 50 km-re Szolnoktól. Mint az a nevéből és területi adottságaiból is kiderül fő profilja a mezőgazdaság, azon belül is a növénytermesztés, az állattenyésztés és a mezőgazdasági szolgáltatás.

A társaság 2001. március 7-én alakult teljes átalakulással a jogelőd Kunság Népe Szövetkezetből, mely több évtizedekre visszatekintő múlttal és hagyományokkal rendelkezett a mezőgazdaság területén.

A Kunság Népe Termelő Szövetkezet 1975-ben jött létre három szövetkezet egyesüléséből, amely akkor közel 11.000 hektár területen kezdte el tevékenységét a növénytermesztés és állattenyésztés területén, illetve melléküzemágként építő- és lakatosipari tevékenységet is végzett. Majd a rendszerváltást követően 1992-ben alakult át új típusú szövetkezetté, s így működött egészen 2001-ig, amíg át nem alakult részvénytársasággá.

A részvénytársaság 320.328 eFt jegyzett tőkével rendelkezik, amelynek 150 magánszemély a tulajdonosa. A tulajdonosok körében sem többségi, se meghatározó részesedéssel sem bír egyetlen tulajdonos sem, ezért a döntések meghozatalában a legnagyobb jelentősége a közgyűlésnek, majd az igazgatóságnak van.

Az igazgatóság elnöke 2007. május 31-ig Gombás Géza gépészmérnök volt, aki 1979-ben érkezett a szövetkezetbe és mint műszaki főágazat vezető kezdett el dolgozni. A rendszerváltást követő első közgyűlés megválasztotta a szövetkezet elnökévé.

2007-től utódja Csáti Sándor lett, aki korábban az Rt. közgazdasági igazgatója volt, mely beosztásában 1998. évtől dolgozott vállalatunknál. Végzettségét tekintve gazdasági mérnök, adótanácsadó, mérlegképes könyvelő.

Pocsai Gábor 2006-ban érkezett társaságunkhoz és 2007. évtől látja el a közgazdasági igazgatói tisztséget. Tóth Mihály szintén 2006-ban érkezett cégünkhöz és azóta irányítja a műszaki ágazatot.

A részvénytársaság átlagosan 100 fős létszámmal működő, jó technológiával rendelkező középüzem, amely növény-termesztésre, állattenyésztésre és mezőgazdasági szolgáltatásra szako-sodott. Termékeinket a piac által elvárt minőségben tudjuk előállítani és azokat teljes mértékben a belföldi piacon értékesítjük. Fő ágazatunk az állattenyésztés, mely az árbevétel több, mint 50%-t teszi ki. Ezen belül legjelentősebb a sertéstenyésztés, mely legfőbb terméke a hízósertés. A tehenészet az elmúlt időszak átszervezései után kizárólag extra tejet termel. Az állat-tenyésztés harmadik vonala a pipe nevelés volt, azonban ez az ágazat 2005-ben megszüntetésre került.

Növénytermesztés kb. 1.700 hektár bérelt területen folyik, ezen kívül közel 500 hektáron integrációs termelés történik. A vetésszerkezetben meghatározó szerepet játszik a gabonatermesztés, mely főleg az állattenyésztés takarmányalapját biztosítja.

Ez mellett ipari növények termesztése is történik. Mezőgazdasági szolgáltatást is végez a társaság, mely keretében elvégzett színvonalas munka hátterét a folyamatosan megújuló géppark és a szakképzett munkaerő biztosítja.

A társaság jövőbeli céljai között szerepel az egyes ágazatok további korszerűsítése és fejlesztése, a hatékonyság és a jövedelmezőség növelése.

Kunság Népe Zrt.

5340 Kunhegyes
Kossuth Lajos u. 42-44
adószám: 12591884-2-16
Központi telefonszám és fax:
59/530-041